A Balboa-park San Diego Városligete, múzeumi negyede és arborétuma. A város egyik fennsíkján fekszik, mély völgyek veszik körül, az egyikben vadregényes kirándulóút vezet, a másikban autópálya. Klímája melegebb, mint a parthoz közelebb, de még a harminc fokot itt sem érte el.
Építészete olyan, mintha egy spanyol királyi rezidencia nyári épületei között járnánk, a hőségre optimalizált vastag falak, csobogók, átriumok, vízfelületek, ravaszul járó légáramlatok, masszív árkádok - és a barokkos túldíszítettség mindenfelé. A bejáratnál a mórokat Spanyolországból kiverő El Cid szobra is a spanyol időket idézi - egyáltalán nem tartják megtagadandónak azt az örökséget, sőt, mintha a város rá is játszana néha, a megkülönböztetés, a különlegesség jegyében. A park nagyon szépen rendben van tartva, előző este a híradóban láttuk, hogy éppen megnyitották a bejárati részét a felújítás után.
A növényzet részben a nyugati part, részben Ausztrália, köszönhetően a kialakításban részt vevő botanikushölgynek. Az ötödik kontinenst az eukaliptuszok és a gumifák 30 méteres, impozáns példányai képviselik.
A rózsák kertje számunkra kevés újdonságot hozott, csak a lila rózsák jelentettek újat, gyönyörű pasztellszínükkel, és hozzá a tökéletes formájukkal. Szín szerint voltak csoportosítva a virágok, csak bokorrózsa-tövek, álomszép pirosakkal és téglaszín-sárgákkal.
A kaktuszok között láttunk pár szépen virágzót is, az otthonról ismerős agavék, gömbkaktuszok között. A parkban fura módon minden bezár négykor, így múzeumra esélyünk sem volt, négytől már vizet sem tudsz venni, lassan kihal az egész, hogy estére átadja a helyét az ingyenes orgona koncertre érkezőknek.
