Kirándulós napot tartottunk. Reggel kiváltottuk a kocsit a parkolóházból, és elindultunk kifelé a városból. Azt nagyjából tudtuk, merre kell menni, így az orrunk után haladtunk, mert a gps-ünk háromnegyed órán át nem látott egy műhódat sem, pedig mindent megpróbáltam, hogy életre leheljem. Aztán, mire egy kereskedelmi Portó-térkép, az orrunk és az égtájak szerint kiértünk a városból, boldogan feltámadt, és büszkén kitette, hogy egyenesen 65 km-t. Ja, a sztrádán voltunk már.
Portugália északi része elég hegyes-völgyes, sok folyóval, az októberi reggelben gyorsan haladtunk a szép és változatos tájban. Mielőtt a sztrádáról le kellett mennünk , láttunk egy teljesen befelhősödött folyóvölgyet, addig állt a köd benne, amíg ki nem tudott csordulni oldalt. Nem tudtunk megállni fotózni, és szinte azonnal bele is süllyedtünk, mindent belepett a völgyben. A sztráda után egy kanyargós hegyi útra tértünk rá, amelyik előbb felkapaszkodott 800 méterre, majd a hágó után a Teixeira folyó völgyében ereszkedtünk le a Douro völgyébe, oda, ahol a portói bor terem. Szelídgesztenye és olajfa volt, amit erre termeltek, elvétve szőlő.
A borházakból ítélve, amelyeket Portóban láttunk, hatalmas területen termesztik a portóit, és erről győződhettünk meg a helyszínen is. A folyó partja elég meredek, ahol nem az, ott város vagy falu épült, így a szőlőültetvények kénytelenek felkapaszkodni a meredek domboldalakra. Nem azt az utat választották, mint ami nálunk, vagy a Rajna-völgyében dívik, hogy a sorok felfutnak a domboldalra, hanem megdöbbentő mennyiségű teraszt építettek ki az elmúlt századok alatt, és ezeken a folyóval többnyire párhuzamosan futnak a szőlősorok - gyakorta csak egy, de négynél több alig.
Gyönyörű idő volt, és amerre láttunk, csak szőlőterasz szőlőterasz hátán. Néha törte meg a sort egy-egy olajfa ültetvény, vagy egy ház, pincészet. A szőlőlevelek fajtától függően már elkezdtek színesedni. A szüret október elején befejeződött, de ennek ellenére mindenfelé dolgoztak, hordták ki a sorok közül a leveleket, vesszőt, és néhol az egész hegyoldal úszott a füstben, ahogy alágyújtottak. Szinte mindenhol árulták a bort, csak palackozva, kisebb és nagyobb pincészetek, de szinte valamennyit láthattuk Portóban az üzletekben.
A portói alkoholfoka általában 18-23° közé esik, amit pár napi erjesztés után, semleges borpárlat (brandy) hozzáadásával állítanak be. Ez az alkoholtartalom növelése mellett leállítja az erjedést, ettől a bor édes, és gyümölcsös ízű marad. Három szervezet is őrködik a portrói minőségén, csak a megtermelt mennyiség kevesebb, mint fele kap engedélyt a név viselésére. Többfélét ittunk, nagyon ízletesek voltak, sokféle gyümölcsízzel.
Hazafelé egy kis kávézóban ettünk egy keveset, G vegyes salátatálat, és sonkatálat. A sonkájuk kevésbé volt érett, mint a serrano vagy akár az itthoni hagyományos érlelésű füstölt, de nagyon jóízű volt. Két-három mm vastag szeleteket vágnak, és a friss péksüteménnyel, olajbogyóval nagyon eteti magát.
Este elköszöntünk az irodától, Cássia öleléssel búcsúzott tőlünk, és nem hagyott kétséget afelől, szívesen viszontlátna minket Portóban. A parkolással szerencsénk volt, a ház előtt álltunk, így reggel a továbbindulás nem okozott nehézséget, sem időveszteséget. Vacsorázni már nem mentünk el, megettünk minden maradékot, és sétáltunk egyet a városban - 3 percig szakadt az eső, majd, mire megittam a sörömet, addigra nyomtalanul elpárolgott. Itt találkoztunk három nap után először hazánkfiaival (azaz lányaival), mellettünk itták a sörüket.
