Midway, a repülőgép-anyahajó. Hadrendbe állt 1941-ben, két héttel Pearl Harbour után, a japánok ellen harcolt a háború végéig, majd Korea, végül Vietnam következett - a pilótái érték el a legtöbb légigyőzelmet az akkori csúcstechnika MIG17 és 19-ek felett. Ott volt a múlt század történelmének minden jelentős haditechnikai eseményén, lett légyen az tényleges küzdelem vagy erődemonstráció. Egy hatalmas vas, ami jelenlétével mindig fordított kicsit a történelem irányán.
_decommissioned.jpg)
Az anyahajót 1992-ben szerelték le, kicsit hányódott, csaknem elbontották, majd jött az ötlet, felújítani, és múzeumként megnyitni - hol másutt, mint a Csendes Óceáni Haditengerészet szülőhelyén, San Diegoban. 2004-re lett kész, azóta több, mint egymillióan látogatták. Most is elég sokan voltak, de észszerű várakozással mindenhova be lehetett jutni.
A hajó a belváros közepén lévő mólónál van kikötve, a város is, a haditengerészet is szívesen használja ünnepségekre, kitüntetések átadása, stb. Amikor ott voltunk, is volt egy kis "Zászlónak tisztelegj", úgy tíz-tizenöt fővel, de már készültek a teljes fedélzetet elfoglaló Függetlenség-napi egész napos dzsemborira (ennek nyomait máshol is láttuk, LA és SD is tele van meghívókkal az egész napos családi ereszdelahajamokra, móka, kacagás, tüzijáték. Itt Phoenixben is lesz, ahová nemrég érkeztünk meg, alig 45 fokba, várhatóan nem tudnak olyant kitalálni, amitől mi ott leszünk egész nap. De vissza a Midwayra.
A hajón kb. 200.000 ember szolgált a negyven év alatt. Közülük sokan elestek, sokan leszereltek, és most vagy az unokájukat hozzák fel a fedélzetre (minden régi katonájuk megkülönböztetett elbánásban részesül), mások pedig társadalmi munkában járnak fel a hajóra, és viszik a csoportokat a kapitányi fedélzetre, a repülésirányítói központba. Kettővel beszélgettünk is, az egyik az unokának magyarázott ugyanott, ahol én Gabinak, aztán besegített, talán túl rövidnek találta a szövegemet a Huey-ról? A másik a kapitányi fedélzethez sorban állva jött oda megkérdezni, kik vagyunk honnan jöttünk. Ezek a leszerelt katonák hihetetlen jó kondícióban tűnnek lenni, úgy hetven körülre tippeltük őket, de aktívak, és a hajón keresztül társadalmi életet is élnek - ezt a jóféle konzerválást kellene ellesnünk tőlük,
A tárolófedélzeten néhány légcsavaros gép emlékeztetett a második világháborús és Koreai háborús időkre. Innen a legénységi szállásokat néztük meg, később jöttek a tisztiek, a pilótáké majd az admirálisok és a kapitány szállásai is - a legénységi igen pici, szűkös, és a közlekedési folyosók szélén vannak elhelyezve, három szűk priccs egymás felett, harminc egy légtérben. Ahogy megyünk felfelé.a ranglétrán, úgy lesznek kabinok, fürdőszobák, külön konyha, legfelül franciaágy - na nem a kapitánynak, az ő helye a kapitányi híd melletti viszonylag kellemes méretű kabinban van, a huszonnégy órás szolgálatának megfelelően.
Aztán láttuk a leszálló-fedélzetet is, hihetetlen keskeny és rövid ahhoz képest, amit várna az ember egy leszállópályától... Itt felvonultatták az összes, a hajón szolgált gépet, az F4-től a felhajtható szárnyú csapatszállítókon át a TomCat-ig sőt tovább... Láttuk a hidakat, a hajó jobb oldalán emelkednek a magasba, innen tartották szemmel és vezényelték a hajót, és külön szintről a repülőgépek mozgását. Alul van külön pilóta-készenléti helyiség, bevetés előtti eligazító, amint azt a filmekből ismerjük, és még sok minden más - nagyon érdekes volt, Gabit is lekötötte több, mint három órán át. Nagyon tetszett a hajó szervezettsége és eredmény-orientált felépítése, és lenyűgöző az az önkéntesi rendszer, amellyel a nyugdíjasokat aktivizálják. Még akkor is értékeltük a hajót, ha tudtuk, hogy a másik oldalon harcolt, és minden egyes győzelme a béketáborban vereséget jelentett, sírást és családi veszteséget... Fura érzés.
