Sanghaiban töltöttük a következő napot is. A cél a Jáde Buddha Templom volt, majd a Sanghai-Múzeumot néztük meg, aztán felszálltunk a Maglevre, és 431km/h sebességgel kiutaztunk a repülőtérre, végül este felmentünk a "sörnyitó" épületébe, ahol a 100. emeletről lehetett lehetett szétnézni...
Éjjel még tettünk egy kört a vigalmi negyedben, ahol bárok, éttermek, kuplerájok sorakoztak. A ház, amelyben Mao megalapította a Kuomintangot, is kupi ma már, így múlik a világ dicsősége... A negyed egyébként nagyon szép építészetileg, mert itt voltak a nyugati kereskedelmi megbízottak telephelyei, amelyek a 19. század második felének gyarmati stílusában épültek. A prostitúció elvileg tiltott, ezt Pekingben be is tartatják, de távolodva a fővárostól lazulnak az erkölcsök és a szabályok.
.
A múzeum után kaptunk két órát a tér alatti óriásplázában. Igazából olyasmi volt, mint az Ázsia Center, kis boltok, mint maszek, és mind árulta azt, ami látszott, és ha szimpatikus voltál, akkor az, ami nem látszott. Volt egy szörpárus, ahol láttunk kávégépet, a kínai út alatti legjobb kávét ittuk itt (ha nem az egész nyárét). A mutató és hüvelykujjamból karikát formálva mutattam a kávéskislánynak, hogy milyen pöpec kávét főzött, amire ő elpirult, és befordult a mosogató felé, csak néha pislantva ki ránk - azt hiszem, valami kulturális különbségre sikerült ráhibáznom :). A kínaiak nem isznak kávét, a teára esküsznek, emiatt kevés helyen lehet kapni, legtöbbször a Starbucksban jutottunk hozzá, az egész úton kb ötször.
.
