A tengerpartot elhagyva hamarosan magányosak lettünk az úton, hiszen alig akadt hasonló őrült, aki korán reggel elindul a sivatagba. Végig a határ mellett haladtunk, néhol láttuk a kerítést is, időnként megjelentek a határellenőrök. Guszti természetesen meg akarta nézni az átlépő részt is, de elbizonytalanodtunk. Egy helyi termelőtől vettünk mangót és nektarint, aztán irány Yumába! Ha oda ment az aranyvonat, talán mi is találunk valamit - tévedtünk. Az egyetlen város 10 mérföldes körben, ezért mindenféle üzlet megtalálható, más látványosság nincs. Akkor haladjunk tovább Phoenixbe, útközben úgy is meg akartuk nézni az Oatmann-mészárlás helyét és a Painted Rock köveit. Az út a sivatagon keresztül vezetett, amit egyszer géppel letoltak, aztán így hagyták. A hőmérséklet 50 fok volt, szinte égetett a levegő. Egy hatalmas kaktusznál megálltunk egy fényképért, de sok időt kinttölteni lehetetlen, a tüdőt égeti a levegő. Az út csak saját felelősséggel járható be, ha a Gila folyó medre éppen száraz. Hát most nem folyt, csak a medrében jártunk és folyt a víz - a nadrágomból is. Persze Guszti nem izgult... (az út izgalmas szakasza a leereszkedés volt a mederbe, kb 10%-os lejtőn, de hatalmas kövek között vezetett az út, lassan mentünk, nem volt vészes).
AZ Oatmann-sírokat nem találtuk, pár száz méterre lehettünk tőlük, de nem volt útjelző tábla, és éppen ben volt érkezésünk keresgélni a nagy hőségben - az angol családot itt mészárolták le az 1850-es évek elején az apacsok, a nagyobbik lányt vitték csak magukkal, akit később kiváltottak a fogságból - teletetolvált arccal. Nagy jótétemény volt vele.
A Gilát minden festményen, vadnyugati rajzon széles, vízzel teli folyónak rajzolták, ez a szakasza azonban most teljesen száraz volt. A folyó kilométer szélességű völgyet vájt magának az idők során, kétoldalt messze 30-50 méteres szurdokfalak szakadtak le, a folyó mai medre pedig középen kanyarog, kövekkel, hordalékkal, bokrokkal tele.
Érdekes volt, hogy a kihalt sivatagi területek között művelt ültetvényeket lehetett látni, ahol a gabonát, kukoricát, virágokat termesztenek. Mindenhol jól kiépített csatornarendszer biztosítja a vizet. A tehénfarmon több ezer boci volt, s hogy a meleget elviseljék, ugyanolyan párologtatót kaptak, mint mi néhány helyen a városban, A csatornázás egyszerűen fantasztikus. Hatalmas földek szélén végig vezet a csatorna, a saroknál ömlik bele a víz, gondolom, a farmerek tudják, a száraz meder ellenére hol lehet vizet nyerni - sivataghoz képest hihetetlen bőségben. A parcellák sarkain kezdetleges, kézi működtetésű zsilipek terelik a vizet az éppen kívánatos irányba. Két méternél magasabb kukoricák, zöldellő lucernaföldek, valami hibiszkusz-szerű növény végtelen sorai között haladtunk, néhány farmer földje lehet amit láttunk, és nem hiszem, hogy pár tíz embernél többen dolgoznak rajta... A legfurcsább, hogy a parcellákon kívül köves, terméketlen a talaj, de ahol száz éve művelik, az vastag, zsíros föld, igaz, láttuk a hatalmas trágyahalmokat odakészítve a behordásra, beforgatásra. Nagyon intenzív, de fenntartott gazdálkodás folyik, persze a vízháztartás fenntarthatóságába nem láthattunk bele, csak azt láttuk, víz van elég. Nem hiszem, hogy a helyi vízügy fél dollárt szedne használt köbméterenként, mint nálunk.
A farmok között kis kőhalom emelkedett, a Pained Rock formáció. A kövek felszíne és belseje között jelentős színkülönbség van valami vulkáni utóműködés következményeképp. Az erre járó eberek ábrákat karcoltak a kövekbe, az elsőket 12000 évvel ezelőttre datálják, majd hosszú szünet után az itt honos indián törzsek élték ki művészi hajlamaikat a köveken, úgy ötszáz éve. A kövek az eredeti helyükön vannak, őr nincs, otthoni fejjel gondolkodva ki tudja már, mely ábrákat rajzolta az ős, melyet a szomszéd rosszgyerek - ez azonban az itteniekben nem merül fel, az ábrák egyébként szépek és ősiek, hasonlóak a világ más tájain találtakhoz, a piktek skóciában hasonlóan gyerekeseket rajzoltak a nyolc-kilencedik században. A műélvezetnek a forróság vetett véget, itt és most mértünk a kocsi hőmérőjével 48 fokot. Ez volt eddig a csúcs, amivel találkoztunk, no nem is hiányzik.
