HTML

Fel a keleti partra!

Most éppen USA, New Yorktól a Niagaráig.

Friss topikok

  • alauride: De, biztosan. Pl. a nálad lassabban haladót ne előzd meg jobbról. Pl. ne szemetelj. Pl. közterület... (2013.08.15. 18:51) Általában 3.

Pinhão

2014.10.30. 22:19 alauride

Kirándulós napot tartottunk. Reggel kiváltottuk a kocsit a parkolóházból, és elindultunk kifelé a városból. Azt nagyjából tudtuk, merre kell menni, így az orrunk után haladtunk, mert a gps-ünk háromnegyed órán át nem látott egy műhódat sem, pedig mindent megpróbáltam, hogy életre leheljem. Aztán, mire egy kereskedelmi Portó-térkép, az orrunk és az égtájak szerint kiértünk a városból, boldogan feltámadt, és büszkén kitette, hogy egyenesen 65 km-t. Ja, a sztrádán voltunk már.

Portugália északi része elég hegyes-völgyes, sok folyóval, az októberi reggelben gyorsan haladtunk a szép és változatos tájban. Mielőtt a sztrádáról le kellett mennünk , láttunk egy teljesen befelhősödött folyóvölgyet, addig állt a köd benne, amíg ki nem tudott csordulni oldalt. Nem tudtunk megállni fotózni, és szinte azonnal bele is süllyedtünk, mindent belepett a völgyben. A sztráda után egy kanyargós hegyi útra tértünk rá, amelyik előbb felkapaszkodott 800 méterre, majd a hágó után a Teixeira folyó völgyében ereszkedtünk le a Douro völgyébe, oda, ahol a portói bor terem. Szelídgesztenye és olajfa volt, amit erre termeltek, elvétve szőlő.

A borházakból ítélve, amelyeket Portóban láttunk, hatalmas területen termesztik a portóit, és erről győződhettünk meg a helyszínen is. A folyó partja elég meredek, ahol nem az, ott város vagy falu épült, így a szőlőültetvények kénytelenek felkapaszkodni a meredek domboldalakra. Nem azt az utat választották, mint ami nálunk, vagy a Rajna-völgyében dívik, hogy a sorok felfutnak a domboldalra, hanem megdöbbentő mennyiségű teraszt építettek ki az elmúlt századok alatt, és ezeken a folyóval többnyire párhuzamosan futnak a szőlősorok - gyakorta csak egy, de négynél több alig.

Gyönyörű idő volt, és amerre láttunk, csak szőlőterasz szőlőterasz hátán. Néha törte meg a sort egy-egy olajfa ültetvény, vagy egy ház, pincészet. A szőlőlevelek fajtától függően már elkezdtek színesedni. A szüret október elején befejeződött, de ennek ellenére mindenfelé dolgoztak, hordták ki a sorok közül a leveleket, vesszőt, és néhol az egész hegyoldal úszott a füstben, ahogy alágyújtottak. Szinte mindenhol árulták a bort, csak palackozva, kisebb és nagyobb pincészetek, de szinte valamennyit láthattuk Portóban az üzletekben.

A portói alkoholfoka általában 18-23° közé esik, amit pár napi erjesztés után, semleges borpárlat (brandy) hozzáadásával állítanak be. Ez az alkoholtartalom növelése mellett leállítja az erjedést, ettől a bor édes, és gyümölcsös ízű marad. Három szervezet is őrködik a portrói minőségén, csak a  megtermelt mennyiség kevesebb, mint fele kap engedélyt a név viselésére. Többfélét ittunk, nagyon ízletesek voltak, sokféle gyümölcsízzel. 

Hazafelé egy kis kávézóban ettünk egy keveset, G vegyes salátatálat, és sonkatálat. A sonkájuk kevésbé volt érett, mint a serrano vagy akár az itthoni hagyományos érlelésű füstölt, de nagyon jóízű volt. Két-három mm vastag szeleteket vágnak, és a friss péksüteménnyel, olajbogyóval nagyon eteti magát.

Este elköszöntünk az irodától, Cássia öleléssel búcsúzott tőlünk, és nem hagyott kétséget afelől, szívesen viszontlátna minket Portóban. A parkolással szerencsénk volt, a ház előtt álltunk, így reggel a továbbindulás nem okozott nehézséget, sem időveszteséget. Vacsorázni már nem mentünk el, megettünk minden maradékot, és sétáltunk egyet a városban - 3 percig szakadt az eső, majd, mire megittam a sörömet, addigra nyomtalanul elpárolgott. Itt találkoztunk három nap után először hazánkfiaival (azaz lányaival), mellettünk itták a sörüket.

Szólj hozzá!

Címkék: bor élménybeszámoló Portugália Kirándulás

Porto

2014.10.26. 23:16 alauride

Porto hatalmas szombat esti dugóval fogadott minket, alig találtunk parkolót, végül egy parkolóházba álltunk be, csak azért, hogy ne körözzünk tovább feleslegesen. Az irodát hamar megtaláltuk, és átvehettük a szállást - egy nagyon igényesen elkészített és berendezett stúdiólakást egy öreg ház első emeletén, a világörökség részévé választott történelmi belvárosban..

Rögtön el is indultunk felfedezőútra, le a Duoro-folyó partjára. Már éhesek is voltunk, hiszen nem sokat ettünk útközben, másrészt jól esett megmozgatni a lábainkat. Az iroda alkalmazottja felrajzolta a javasolt úticélokat és vendéglőket a térképre, köztük kettőt lent a parton is. A folyó itt úgy háromszáz méter széles, és az I. Louis híd vezet át rajta. Ez a híd kétszintű, lent a rakpart szintjén a gépkocsik, fent, vagy hatvan méterrel magasabban pedig a villamosok haladnak át rajta. Gyalogosjárda minkét szinten van, be is mentünk a közepéig pár fotó kedvéért.

A rakparton hatalmas kirakodóvásár volt, portugál és nemzetközi cikkeket árultak, a filigrán-ezüsttől a kendőkig és azulejókig. Nagyon vegyes áru volt, a szemrevalótól a gagyiig minden. A séta után az Adega De Nicolau vendéglőt választottuk, én kagylót, G. vörösborban főtt csirkét evett, mindkettő nagyon finom volt. A tulaj ott sertepertélt a vendégek körül hetyke kis szalmakalapjában.

Vasárnap reggel kilenc körül elindultunk, egy kis kávéházban reggelit kerestünk, hogy tízre, amikor kinyitnak a templomok és múzeumok, mi már ott legyünk az első kiszemeltnél, a Papok tornyánál. A toronyhoz persze templom is tartozik, kívülről teljesen tipikus portugál templomépület barokkos túlzásokkal, de a tornya önmagában szerepel minden ajánlóban. 225 lépcső vezet a tetejére, ahonnan egész Portó belátható, tekintve, hogy maga a  torony is az egyik legmagasabb dombon fekszik a városban. Az egész város csupa hegy-völgy, ez sejthető volt már a kétszintes hídból is.

A reggel mindenesetre csalódással indult, hiába volt kiírva mindenhová a kilenc órás nyitás, mindent zárva találtunk. A toronytól nem messze egy házaspár által üzemeltetett kávézóban kaptunk nagyon finom afrikai kávét, és hozzá  croissant is, frtisset, G sajtos-sonkást, én vaníliást. Amikor ezzel megvoltunk, sétáltunk egyet a közeli madárpiacon, majd elindultunk fel a toronyba. A látvány valóban megérte az erőfeszítést, mert minden mára tervezett uticélunkat betájolhattuk fentről, és a látvány maga is csodálatos volt.

A toronyban harangjáték van, amikor lefelé jöttünk, megálltunk mellette, hogy nahát, félkor úgy látszik, nem üt, amikor a legnagyobb harangra rácsapott a háromkilós kalapács, volt csengés-bongás, falremegés. Lent láttuk, hogy jár a nosztalgia-villamos, így megvártunk egyet, hogy lefényképezhessem, majd befizettük magunkat a hop-on-hop-off buszra, ugyanolyan emeletes, felül nyitott, mint a pestiek, és elvitt minket mindenhová, amit látni szerettünk volna.

Jó félórás buszozás után először a Serralves parkjába mentünk, ez egy tizennyolc hektáros park a Modern Művészetek Múzeuma körül,  az útikőnyv szerint önmagában is megéri a látogatást. Kortárs művekre most egyébként sem vágytunk, így egyenesen a parkba vettük az irányt, ahol nagyon szépen karbantartott épületek, sétautak, szökőkutak és fasorok között vezetett az utunk. Famatuzsálemek, egzotikumok, fűszernövények, kis tó, és egy tanya tehenekkel, birkákkal, mindezekkel találkozhattunk a két és fél óra alatt, amit bent töltöttünk. Egy óra körül kávéztunk egyet (kapszulás nespresszot főztek), és nagyon finom citromtortát kértünk hozzá.

Miután mindent megcsodáltunk, visszaültünk a buszra, és tovább utaztunk a tengerpartra. Bár a könyv szerint nem tanácsos ezen a részen fürdeni, de vagy tisztult a víz az elmúlt tíz évben, vagy sokan nem olvasták a mi útikönyvünket, mert számosan feküdtek a parti kavicsos fövenyen, és jó páran a vízbe is bemerészkedtek, ami nem olyan szörnyű, tekintve, hogy 20 fokosnak volt kiírva. Egy kis halászfalun is keresztülmentünk, az öble tele volt halászhajókkal és csónakokkal. Persze ez is Porto városa.

 

Közben elhaladtunk a tengerpartra kijáró nosztalgia-villamos mellett is, majd visszaértünk a belvárosba. Az utunk átvezetett a híd alsó szintjén, majd bekanyarogtunk a hatalmas pincészetek közé. A portói borgazdaságoknak itt a folyódéli partján vannak a telephelyei, kikötőkkel és raktárakkal, hogy közvetlenül a hajókra pakolhassák az árujukat. Az egyik udvarán hat acéltartályt láttunk, egyenként 1600 hektoliterre becsültük az űrtartalmukat: 5 méter átmérő és 8 m. magasság... Hol teremhet ennyi bor? Holnap ezt ellenőrizzük a Duoro völgyében.

A kétszintű hídnál leszálltunk, hogy fentről megnézzük a város panorámáját, majd átsétáltunk a hídon gyalog. Nem mondom, magasról néztünk alá, s mikor még a villamos is elrobogott mellettünk, volt mozgása rendesen. De hát kibírt már több, mint száz évet, nem kell félni. A túlsó parton mindenesetre leültünk egy kis söröző  teraszára, a söröm mellé kértünk kis harapnivalót is, mert már négy óra felé járt, és nem sokat ettünk reggeli óta.

Ide már közel voltunk a Sé katedrálishoz, ez Porto legmagasabb pontján épült 1111-ben, román stílusban, akkor még joggal erődtemplomként - innen északról akkoriban kezdték kiszorítani a mórokat. Az eredeti templomból a szerkezete maradt érintetlen, és a rózsaablaka - a berendezés gazdagon díszített barokk.  Amikor a veszély elmúlt, akkor építették mellé a kétszintű kerengőt, tiszta gótikus stílusban. Mind a román templombelső, mind a kerengő gótikája lenyűgöző, engem nagyon megfogott a kerengőudvar közepén álló feszület hátsó oldalán a piéta is. Az útikönyv felhívta a figyelmet az emeleti kézzel festett 18. századi azulejó-falképre is. A kép két hatalmas falfelületet fed be, kék monokróm színnel udvari jeleneteket ábrázol, többek között egy struccvadászatot is.

A St Vincent kápolnában tíz féldombormű fafaragáson ó- és újszövetségi jeleneteket láthattunk, valamint a fiait vérével etető pelikánt azulejón.

Még napoztunk egy jót a székesegyház előtti téren, majd elballagtunk haza. Benéztünk az irodába tanácsért, és ekkor láttuk, hogy nem állítottunk órát - ahhoz képest jól elvoltunk egész nap :). És nem a kávézó-tulajok keltek későn, hanem mi korán.

A vacsorát a Douro partján a Tőkehal (Bacalhau) nevű vendéglőben költöttük el, stílszerűen tőkehalat ettem - az iroda ajánlotta őket, a jó konyha és a szolíd árak okán.

 

Szólj hozzá!

Címkék: étkezés Portugália Városnézés

Coimbra

2014.10.25. 23:52 alauride

Kettőnket ünnepelendő jöttünk Portugáliába. Voltunk már itt a barátainkkal, hét évvel ezelőtt, akkor Lisszabon, Évora, Mafra, Fatima, Setubál és Sintra kerültek a célkeresztbe. Most az északi tájakra jöttünk, Coimbra egyetemi városába, Portóba és a Douro völgyébe, ahol a portói bor terem. És két elmaradásunk a múltkori útról, akkor nem jutottunk be sem az alcobacai, sem a batalhai székesegyházakba, mert későn értünk oda. Ezekre vissza Lisszabonba, az utolsó napon kerítünk sort, még jó időben. 

A repülőút jó volt, eseménytelen, fullra töltött repülővel jöttünk Pestről, kb fél órás késéssel. Este fél hatkor szálltunk le Lisszabonban, ami otthoni idő szerint fél hét, már teljesen sötét. Itt még fent volt a nap, és 26 fok volt a hőmérséklet, nagyon kellemes nyári időjárás fogadott. A kocsit hamar felvettük, és indultunk Coimbrába, a 200 km-re északra fekvő városba, immár teljesen sötétben. A város történelme a vizigót időkre nyúlik vissza, később az első portugál király székhelye volt a mórok kiűzése után. A Lisszabonban 1290-ben alapított egyetemet a 16. században királyi parancsra költöztették át  a városba, de a folytonossága több, mint 700 évre nyúlik vissza. 

Majd' 9 óra volt, mire a péntek esti csúcsforgalomban eljutottunk Coimbrába. Útközben semmit nem láttunk, előbb 3 sávos, majd 2 sávos autópályán robogtunk sokadmagunkkal. A szállást a városban hamar megtaláltuk, a parkolóval kicsit kínlódtunk, de végül az is meglett. A város centrumában lévő szállásoknak van egy ilyen hátulütőjük, de bagyobb bajunk ne legyen, mint hogy a gurulós bőröndöt egy kilométerről kell a szállásig vonszolni. A szálloda az óváros szélén található, a híddal szemben a téren, felette magasodik az óváros, benne az egyetem hatalmas épülettömbjeivel. Kellemes szobát kaptunk, nem túl méreteset, de itt igazán csak aludni akartunk. 
Kirámolás után nyakunkba vettük a várost. Rögtön a kapu előtt felfedeztük, hogy a városi tűzoltók napja lesz másnap, több autómatuzsálem tűzoltókocsit hoztak tréleren vagy jött a saját lábán a sétálóutcába a másnapi kiállításra. Azt is láttuk, hogy  három kis kávézó is van a szálló mellett, valamelyikben meg tudjuk oldani a reggelinket.

Az utca tele volt fiatalokkal, feltehetően diákkal, majd a Szent Kereszt Székesegyház melletti egykori Szent János kápolnában láttuk ennek az okát is, itt volt a karok közti kórushangverseny döntője. Egyetemi egyenruhába öltözött diákok készültek a fellépésükre. Mi először körbejártuk azt a részt, elmentünk az a'Capella kápolnáig, ami ma kávézó, és ahol ma fado-koncerteket adnak, majd kerestünk egy vendéglőt, ahol megvacsorázhatunk. Egy egészen kicsi családias étterembe ültünk be, ahol én bárányt, G. grillezett sertéshúst evett, inni sangriát kértünk. Az italt helyben keverték a ház vörösborából, és citrom- valamint narancsszeletekből. Nagyon itatta magát, és minden etikettet megszegve a gyümölcsszeleteket is kipusztítottuk belőle. Az ételekkel sem volt semmi gond, nagyon korrekt konyha ételeit ehettük. Miután a hatalmas adagok elpusztítása után még  - G. megbotránkozására - megkoronáztam az egészet egy elég jól sikerült tiramisuval (babapiskótából, sok kávéval és mascarponéval, ahogyan azt kell, de tejszínhab nélkül tálalva), elindultunk a hangok után. 

A kápolna gótikus stílusban épült valamikor a 12. században, de már jó ideje kávézóként üzemel. érdekes, hogy a nagyon erősen katolikus országok nem félnek egy-egy templomot kivonni és világi kézre adni, a vallásuk nem dől össze tőle. Valószínű másképp gondolkodnak a hitről, mint nálunk. A kápolnából lett kávézó mindenesetre tele volt, alig tudtunk befurakodni. Én igazából fényképezni mentem be, de a valamikori oltár helyén ott állt egyenruhában egy kb tíztagú kórus, ki gitárral, ki dobbal, ki valami balalajkára emlékeztető hangszerrel, és teljes átéléssel valami nagyon szép, szomorú balladát adtak elő. A pincérek rohangáltak a tömegben, a nép evett-ivott, de az első, összetolt asztalnál ott ült az öttagú (egyetemistának kinéző) zsűri, és teljes komolysággal figyelte az előadást. Engem elbűvöltek, a kápolna is, az énekesek is, a zsűri is. Az egyenruha egyébként nem függ a fakultástól, egyformán fekete mind, fiúknak nadrág, mellény, zakó, fehér ing, nyakkendő, és az egészen egy fekete karimás kalap és fekete pelerin. Csak egy kis kerek embléma mutatja, kihez is tartozik a csapat. 

Mivel hosszú nap állt mögöttünk, elballagtunk haza, amúgy sem értettük sokat a dologból, leszámítva a zenei részét, ami úgy volt jó, ahogy előadták., de nagy élmény volt ezzel együtt is. Másnap újabb ízelítőt kaphattunk a városi egyetemi létből, pedig szombat volt.

Reggel a Cafe Toledo volt az első szimpatikus hely, tele csupa helyi emberrel, és mosolygós kiszolgálóval. Príma kávét főztek - még a barátnőnknek is ízlett volna, remélem, csuklott, és jó volt a croissant is. Így  feltöltődve elindultunk az első kaptatós utcán fel az óvárosba. Még csak ébredezett a város, nyitottak a boltok, rámolták ki a mintakollekciókat, állványokat, vevőcsalogató táblákat. Elsétáltunk a Sé Velha katedrális mellett, majd az új katedrális előtt, amíg felérkeztünk az egyetemi épületekhez. itt a Joanina könyvtár volt az úticélunk. Még senki nem volt ott, amikor beálltunk a hatalmas négyszögletes térre, a könyvtár kapuja elé. A könyvtárat  Lisszabonból költöztették át ide, és az 1500-as években kapta ezt a jelenlegi épületét. A három hatalmas terem mennyezetig tele könyvekkel, gyönyörűen faragott polcokon, a mennyezeten a tudás allegóriáival, valóban Európa egyik legszebb könyvtára. Itt tárolják a 15-17. századi műveket, amelyek nagyon hű keresztmetszetét adják a  korabeli európai tudásnak. Az igazi, ma is használt könyvtár egy hatalmas szocreál épületben kapott helyet, úgy egymillió kötetével.

Innen az egyetemi termeket látogattuk végig, a kápolnától a tanácsteremig, a fegyvertermet és a lépcsőházakat. Ndhéz megszokni a mindenütt jelenlévő azulejókat, a csempéket, amelyek minden közösségi helyiségben megtalálhatók, a lépcsőháztól a fogadótermekig, a legváltozatosabb  mintákkal - de az esetek 99 százalékában kék színben. De csempe van a házakon kívül is, kidomborodó geometrikus vagy virágmintákkal és változatos színekkel.

Az egyetem tele volt diákkal, az irodalmi fakultásra előadásra igyekeztek a hallgatók, a turisták előtt megnyitott részeken pedig egyenruhás diákok osztották az egyetem szórólapját a korosztályukba tartozó látogatóknak, tartották a toborzást. A főbejárat előtti téren egy nyolctagú lányzenekar, szintén egyenruhában az este hallottakhoz hasonló stílusú és hangulatú dalt énekelt ugyanúgy saját zenekísérettel, a tanulmányaik finanszírozását kiegészítendő. Nem álltunk ellen...

Az utunk a SÉ Velha székesegyházhoz vezetett. Ez az mai épület az 1160-as években épült, egy 1117-ben lerombolt korábbi bazilika helyén. Ettől az időszaktól volt folyamatosan keresztény kézen a város, püspöksége is volt már ekkor, sőt, ez volt a főváros is majdnem kétszáz évig. A templom tiszta román stílusban, enyhe mór beütéssel készült, a kerengője kicsit későbbi, így már gótikus. A történelem megkímélte mindkettőt, eredeti állapotukban láthatóak. A székesegyházhoz a reneszánsz időkben készítettek egy fehérmárvány oldalbejáratot, az olasz templomokon láthatók mintájára, de ezzel sem a külső összképet, sem a belső architektúrát nem sikerült elrontani. Belül a berendezés elsősorban barokk.

A székesegyház után leballagtunk a Szent Kereszt székesegyházhoz, de azt az orrunk előtt bezárták ebédszünetre (kiírva annyi volt, hogy 9-17 nyitva), így erről lemaradtunk. Ittunk egy kávét a Toledóban, majd elmentem a kocsiért, G addig az árnyékban hűsölt  a csomagokkal, majd elindultunk a száz kilométerre lévő Porto felé.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: szállás élménybeszámoló Portugália Városnézés

9. nap, Guilin

2014.08.09. 12:07 alauride

Este a busz a Pudong repülőtérre vitt minket, ahonnan Guilinbe repültünk a South China belfőldi járatán. Nagyon szép kisvárosba érkeztünk, látszott, hogy gondozott, és az is, hogy teljesen más, mint az eddigi metropoliszok voltak. A repülőtere is kellemesen áttekinthető, tiszta, a parkoló, ahol  a busz várt, bármelyik európai déli város elfogadhatná.

A szállónk a folyóparton volt, a Fu-Bo hegy tövében, közel a belvároshoz. A másnapi programunk hajózás volt a folyón, a különös, kúp alakú karszthegyek közé. A hajó kétfedélzetes volt, elől és felül panoráma-fedélzettel. Az út úgy négy órát tartott, majd kiszállásnál a buszunk várt és hozott vissza Guilinba - a felfelé út belenyúlt volna az éjszakába.

.

.

.

 

.

 

Szólj hozzá!

8. nap, Souzhu városa, selyemgyár, Luzhi viziváros

2014.08.08. 12:40 alauride

Ezen a napon kirándultunk Sanghaiból, két kisváros volt a cél, Suzhou és Lizhu. Mindkettő úgy egyórányira van a nagyvárostól, de a kijutás maga is igénybe vett ugyanannyit. Maga a város észrevétlenül ment át a vidékbe, egy darabig toronyházak és rizsföldek vagy csatornák váltogatták egymást. A sztráda kényelmes, jó állapotú volt, tele autóval és kamionnal. A városok-falvak kulturáltak, nem tűntek szegényesnek, minden földterület meg volt művelve, zömmel vízigényes növényekkel, rizzsel, lótusszal. Sok csatornát láttunk, rajtuk uszályok, halászhajók, áruszállító csónakok. A tavakat is hasznosítják, haltenyésztésre, de láttunk gyöngykagylótenyészetet is (ezt onnan lehet felismerni, hogy szabályos sorokban hungarocell-lemezek úsznak, alattuk laknak a rácsos tartóban a gyöngykagylók, amelyeket rendszeresen etetnek csipesszel.

Suzhou a Jangce deltájában fekszik, Kína egyik legtermékenyebb vidékén.Ősidők óta fekszik a kereskedelmi útvonalak mentén, és régóta a selyemipar egyik központja. A városban a tehetős lakók kb. kétszáz kertet építettek, amelyek a kínai kertművészet jelentős alkotásai. Mi a Hálók mesterének kertjében, a Wngshiyuan kertben voltunk. A kert egyes részei annyira tipikusan foglalják magukba a helyi arisztokrácia életét és a kertművészet elemeit, hogy Philadelphia egyik múzeumában ennek a kertnek a pontos másolata jelképezi a kínai kertművészetet.

.

.

.

.

 

Szólj hozzá!

6.nap este, Kínai Akrobatikus Színház

2014.08.08. 10:28 alauride

Az első esténk hosszúra nyúlt Sanghaiban, mert nyolctól színházba mentünk. Az akrobatikus színház mindig része a programnak, hallottunk már róla. Amit láttunk, az félig cirkusz, félig színház, de mindegyik szám nagyon élvezetes volt, vagy a látványossága, vagy a hihetetlensége, vagy a szereplők ügyessége, hajlékonysága miatt.

Csak néhány kép ízelítőül:

És akit nem lehetett fotóznI. egy hetven év körüli hölgy, vékony, testhez simuló ruhában, és mégis elővarázsolt vagy ezer kártyalapot, és azokkal csinálta  a kunsztokat. Elképzelhetetlen, honnan szedte elő őket főleg, hogy milyen sebességgel, egyenként.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: színház Utazás Kína

7. nap, Sanghai: Jáde-Buddha, éjszaka a toronyban

2014.08.06. 10:40 alauride

Sanghaiban töltöttük a következő napot is. A cél a Jáde Buddha Templom volt, majd a Sanghai-Múzeumot néztük meg, aztán felszálltunk a Maglevre, és 431km/h sebességgel kiutaztunk a repülőtérre, végül este felmentünk a "sörnyitó" épületébe, ahol a 100. emeletről lehetett lehetett szétnézni...

Éjjel még tettünk egy kört a  vigalmi negyedben, ahol bárok, éttermek, kuplerájok sorakoztak. A ház, amelyben Mao megalapította a Kuomintangot, is kupi ma már, így múlik a világ dicsősége... A negyed egyébként nagyon szép építészetileg, mert itt voltak a nyugati kereskedelmi megbízottak telephelyei, amelyek a 19. század második felének gyarmati stílusában épültek. A prostitúció elvileg tiltott, ezt Pekingben be is tartatják, de távolodva a fővárostól lazulnak az erkölcsök és a szabályok.

.

A múzeum után kaptunk két órát a tér alatti óriásplázában. Igazából olyasmi volt, mint az Ázsia Center, kis boltok, mint maszek, és mind árulta azt, ami látszott, és ha szimpatikus voltál, akkor az, ami nem látszott. Volt egy szörpárus, ahol láttunk kávégépet, a kínai út alatti legjobb kávét ittuk itt (ha nem az egész nyárét). A mutató és hüvelykujjamból karikát formálva mutattam a kávéskislánynak, hogy milyen pöpec kávét főzött, amire ő elpirult, és befordult a mosogató felé, csak néha pislantva ki ránk - azt hiszem, valami kulturális különbségre sikerült ráhibáznom :). A kínaiak nem isznak kávét, a teára esküsznek, emiatt kevés helyen lehet kapni, legtöbbször a Starbucksban jutottunk hozzá, az egész úton kb ötször.

.

Szólj hozzá!

6. nap, Sanghai: városnézés

2014.08.05. 12:54 alauride

A xi'ani pályaudvar meghatározó élménye volt a csapatnak. Hatalmas tömegek, kosz, zsibvásár, reptérihez hasonló szintű beléptetés. A vágányokhoz páronként van egy váróterem, ahová már csak a jegy birtokában mehettünk be, de az is tele volt. Vettünk a szomszédos kis boltban vacsorára valót, marhagulyást, amit csak fel kellett engedtetni forró vízzel, és várni 10 percet, mielőtt megesszük. Forró víz egyébként mindenhol van, valóban 100 fokos, a vonaton is van 'teacsap', hogy mindennapos italukat elkészíthessék, és mi is megcsinálhattuk a levest. Kellemes ízű (nem édes) fűszeres húsleves volt sok tésztával.

Az éjszakai vonatozás Xi'anból Sanghaiba nagyon kellemesen telt, előkerültek az otthoni és a helyi beszerzésű pálinkák, majd jót aludtunk. A vonat tiszta volt, az ágynemű ropogós. A takarítónő folyamatosan járta a kocsijaut, és ilyenkor a folyosó végigtörlése mellett a WC-t is rendbe tette. Sanghai elővárosában ébredtünk fel, semmi különleges, mint az eddigi városok, toronyházak váltakoznak lepukkant részekkel és elképzelhetetlen építkezésekkel. A pályaudvar hatalmas és tele emberrel. A helyi idegenvezető a busszal várt minket a vonatnál, és bevitt a szállóba, kaptunk fürdésre két órát. A szállóig vezető út mentén láttuk, hogy ez a város másképpen oldotta meg a közlekedést: nem széles sugárutakat építenek, mint Pekingben, hanem felfelé építkeznek, addig elképzelhetetlen sűrűségben állnak a hatvan emeletnél magasabb házak. Közöttük pedig ott húzódnak a magasutak, hat-húsz méteres oszlopsoron állnak a pályák. Ezek gyorsforgalmi utak, gyakori le- és felhajtókkal, hogy a földi célok megközelíthetőek lehessenek. A forgalomról itt is hatalmas táblák tájékoztatnak, a nehezen járható, lassú szakaszokat narancssárgával vagy vörössel jelölik rajta. Láttunk hatemeletes kereszteződést is, félelmetes volt.

A napot az úgynevezett mandarinkertek egyikében kezdtük, nem messze a folyóparttól. A kertet egy császári hivatalnok építtette a szülei számára, a Tiltott Város parkjának mintájára, két hektáron a fogadócsarnokok, a pihenőházak, összekötő folyosók között festői egyszerűséggel berendezett kertek, tavacskák, hidak találhatók.

Utána a mellette lévő Yuyuan-bazár nyüzsgésében kaptunk másfél órát. Innen a csoport a Jade-Buddha csarnokába ment, majd sétáltunk egyet a Nanjing Roadon, a helyi Váci utcában, ahol a cél Hudec János Park Hotele volt 1934-ből. A vacsoránkat a Guilin környékén élő, mára csak pár ezres miao nép vendéglőjében fogyasztottuk el, ahol autentikus táncokkal és zenével szolgáltak az ételek mellé.

.

.

.

Szólj hozzá!

Címkék: Utazás Kína Városnézés

5. nap, Xi'an: agyagkatonák

2014.08.03. 13:58 alauride

Tulajdonképpen ezért jöttünk Xi'anba, az ősi fővárosba. Itt van az a  császári temetkezőhely, amelynek egyik tagja, a birodalom-alapító kínai császár, Csin Si Huang-ti kurgánjához kapcsolódó területen megtalálták az agyaghadsereget. A császár ie 210-ben halt meg, de addigra már készen állt a hatalmas nekropolisz, amelynek feladata volt a császár túlvilági életterének biztosítása - ennek a védelmére készült a had- és hivatalnoksereg.

Jelenleg 3 helyszín van feltárva (ezek is csak részlegesen),  közülük kettő a hadsereget, a harmadik a vezérkart tartalmazza. Itt a bejárat előtt ott állnak az ordonáncok a szekerek mellett, várva a parancsokat, amelyeket ki kell vinni a csapatoknak. A sírdomb 300 m magas, és két kilométer a kerülete, ugyanúgy fás-bokros, mint a Ming-császárok sírjai. A sírdomb alatt a radar hatalmas épületeket és a sírkamrát mutat egy hetven évvel későbbi krónika szerint higanyfolyókkal körbevéve a sírt a rablók ellen.

Odafelé bementünk egy agyagkatona- készítő üzembe, ahol az eredeti mintára készítik a katonákat, lovakat, ugyanazzal a technológiával kialakítva  a testeket. Készül eredeti méretben, és bármely kicsinyítésben, a kb. 12 cm-esekig Lehet vásárolni, rendelni, bárhová kiszállítják az eredeti festéssel.

.

Szólj hozzá!

4. nap, Xi'an: hiperexpressz, városnézés

2014.08.01. 19:59 alauride

Reggel felültünk a hiperexpresszre, ami 4,5 óra alatt átröpített minket az 1250km-re lévő ősi fővárosba (Kr. u. 618-906 között), Xi'anba. Útközben tíz helyen álltunk meg, mindenhol hatalmas építkezések, új vasútvonalak, sugárutak, toronyházak épülnek, közöttük pedig megművelt, szép földek kukoricával, gyümölcsössel, zöldségekkel.

A városba érve lenyűgöző volt, mekkora építkezések folynak. És az, hogy mi mindenre mondta az idegenvezető, hogy négy-öt éve nem volt még itt. Hatalmas középületek, toronyházak (értsd: úgy 40 emelet körül) lakótelepek, sugárutak, parkok épültek és épülnek rohamléptekben. A város lakossága is ennek megfelelően nő, a 2005-ös 8 millióról ma már 11 millió. Köszönhetően annak is, hogy a közeli löszbarlangokból milliós populációt költöztettek be a városba (nem tudjuk, akarták-e vagy sem, de tény, hogy felszámolták a barlanglakásokat, párat láttunk belőlük a vonatból).

A nap programja városnézés volt, a Nagy Vadlúd Pagoda, egy Jáde-kőfaragó üzem, majd a Kis Vadlúd Pagoda felkeresése. Az utóbbinál bementünk egy kalligráfiai iskolába is. Utána a bazáron keresztül a közepén lévő Muzulmán-negyedbe mentünk, majd este megnéztük a város főterén a zenés-színes szökőkút műsorát.

.

.

.

 

 

 

.

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása